Fót TV / Kék hírek / 1000 rendőr biztosítja a Forma 1-es Magyar Nagydíjat
rendorok-forma1-hungaroring-2016

1000 rendőr biztosítja a Forma 1-es Magyar Nagydíjat

A hétvégi Forma 1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt mintegy ezer rendőr biztosítja majd a futamot – jelentette be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője Mogyoródon, a Hungaroring főbejáratánál kialakított rendőrtáborban megtartott sajtótájékoztatón.

Román, szlovák és osztrák rendőrök is segítik a magyarokat

A PMRFK munkatársainak tevékenységét a készenléti rendőrök, illetve román, szlovák és osztrák rendőrök is segítik majd, továbbá lovas, kutyás és motoros rendőrök is szolgálatot teljesítenek – közölte Beluzsárné Belicza Andrea.

A forgalmat folyamatosan helikopterrel figyelik, és ha szükséges, beavatkoznak a forgalomirányításba – tette hozzá a szóvivő.

Elmondta: a rendőrtábor területén ideiglenes rendőrőrsöt alakítanak ki, amelyet egészen hétfő reggelig fel lehet keresni. Ugyancsak itt építik ki a biztosítás vezetési pontját. Jelezte, a rendezvény csütörtök délután a boxutca-látogatással kezdődik, s már ekkortól forgalmi korlátozásokra kell számítani.

Péntektől a pálya felé egyirányúsítják az utakat, a verseny vége után pedig kifelé lesznek egyirányúak az utak. A haladás irányát táblákkal jelzik majd.

A szabálytalanul megálló autókat elszállítják

Beluzsárné Belicza Andrea figyelmeztetett arra, hogy senki ne hagyjon látható helyen értékeket a kocsijában. Ugyancsak figyeljenek a versenyre látogatók a szabályos parkolásra, mert a szabálytalanul megálló autókat elszállítják – mondta a szóvivő.

forgalomiranyitas-hungaroring-forma1-2016

Kiemelt rendőrségi feladat a futam biztonságos lebonyolítása

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy kiemelt feladatként kezelik a futam biztonságos lebonyolítását. Az előkészületek már az év elején megkezdődtek, azóta havonta áttekinti egy, a társszervek bevonásával kialakított, 80-90 tagú bizottság a futammal kapcsolatos teendőket.

A hatósági-ellenőrzési feladatok mellett a rendezvény biztosításában is részt vesznek a tűzoltóegységek, bár a nemzetközi rendezvény rendelkezik saját tűzoltósággal. A tömegek mozgatásáról, beléptetéséről, az esetleges kiürítésről pedig elsősorban a szervezők gondoskodnak – jelezte.

rendorseg-hungaroring

Kitért arra is: a sporttörvényben foglaltaknak eleget téve a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nem sokkal a rendezvény előtt a társszervekkel és a helyi rendezőkkel együtt pályabejárást tartott, és mindent az előírásoknak megfelelőnek talált.

Mit gondol róla?

hozzászólás