Fót TV / Gazdaság

Gazdaság

Az elmúlt hónapokban tovább csökkent a munkanélküliek száma

Munkanélküliség

Május-júliusban tovább csökkent a munkanélküliek száma, 78 ezerrel volt kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta pedig egy év alatt 1,8, a második negyedévihez viszonyítva 0,1 százalékponttal, 5,0 százalékra mérséklődött – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tovább

Dunakeszin iskola és tanuszoda is épül a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében

Dunakeszi Tanuszoda látványterv (TREND Építő Zrt.)

Országszerte 24 helyen tanterem, 24 tanuszoda, 25 tornaterem és öt komplett iskola épül a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére.

Tovább

Még idén megkezdődhet az M2-es fejlesztése

M2 fóti kihajtó

Megjelent az M2-es Budapest-Vác közötti szakaszának kivitelezői közbeszerzési felhívása, eredményes pályázat esetén év végén megkezdődhet az érintett szakasz gyorsforgalmi úttá fejlesztése – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel.

Tovább

Új utakon a fótiak

fot-somloi-utca-csapadekviz-elvezeto-arok-kiepites-3

Az utóbbi időszakban Fót egyik legjelentősebb és leglátványosabb beruházása a Czuczor Gergely utca, a Virág Benedek utca és köz és az Egyenes dűlő aszfaltozása volt. A Somlói utca Balassa utca-Béke utca közötti szakaszán is megtörtént a csapadékvíz-elvezető árok kiépítése.

Tovább

Egyhén gyengült a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben

Magyar forint

Enyhén gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő reggelre.

Tovább

Átadták a Dunakeszi Rendőrkapitányság megújult épületét

Megújult a Dunakeszi Rendőrkapitányság

Energetikai felújításon esett át a Dunakeszi Rendőrkapitányság épülete. Az átfogó korszerűsítési programban szereplő hat megyei rendőrségi ingatlan közül utolsóként modernizált kapitányság avatását kedden tartották.

Tovább